2009. március 20., péntek

Bőrtipusok

Amikor arcunk mozog, bőrünk is mozog: összehúzódik, majd elernyed.Arcbőrünk naponta több mint 15.000 mikrorándulásnak van kitéve. Az arcizmok mozgása összehúzódásra készteti a bőr alatti rostokat termelő fibroblast sejteket, ezek pedig magukkal húzzák a kollagén és elasztin rostokat. Idővel ez az ismételt mozgás szinte belevésődik az arcbőrbe: kialakulnak a mimikai ráncok. Ehhez járul hozzá a természetes öregedési folyamat melynek negativ hatása, hogy a bőrben egyre kevesebb kollagén és fehérje képződik s így az egyre érzékenyebb lesz.

A napfény UV sugarainak, a szél és fagy hatására a bőr megvastagszik, pigmentfoltok és kisebb-nagyobb ráncok jelennek meg rajta . Később, a kor előrehaladtával a bőr feszessége is csökken, a ráncok elmélyülnek.


Bőrtipusok

A bőr anatómiai szerkezete minden emberben egyforma, azonban az olyan külső adottságok, mint a bőr színe, s tapintása minden ember esetében más és más lehet. Míg egyiküké puha, bársonyos, üde, másoké fakó, fénytelen esetleg olajosan fénylett. Az egyes bőrtípusok kialakulásában számos tényező játszik szerepet.

Normál bőr
A normál bőr tapintása bársonyos, pórusai zártak, s egyenletes, üde színnel rendelkezik, zsír- és víztartalma tökéletes egyensúlyban van. A normál bőr általában nem igényel különösebb kezelést, szinte mindennel ápolhatjuk.

A környezetszennyezés azonban könnyen károsíthatja a bőrt, eltömítheti a pórusokat. Normál bőrre ajánlott természetes alapanyagú arctisztító készítményekkel viszont könnyen megőrizhető a bőr egyensúly állapota, s így elkerülhető a kellemetlen mitesszerek megjelenése is. Annak ellenére, hogy a normál bőr az idealizált bőrtípus, mégis, könnyen előfordulhat, hogy nyaranta zsírosabbá, telente pedig szárazabbá válik. Ezért érdemes szélsőséges időjárási viszonyok között jobban odafigyelni ápolására.

Az érzékeny bőr
Az érzékeny bőr nem annyira bőrtípus, mint inkább adottság. Ápolásánál nemcsak azt nézzük, hogy az adott krém hidratál-e vagy szárít, hanem az összetevőkre is nagyobb figyelmet kell hogy szenteljünk. Manapság a nők több mint 63% -nak érzékeny a bőre. Ennek okai többek között a környezetszennyezés, a helytelen táplálkozás, a stressz és nem utolsósorban a káros vegyi anyagokat tartalmazó kozmetikai termékek.

Az érzékeny bőr minden őt ért behatásra erősebben reagál. Rögtön kipirosodik a hidegben, és gyenge napsütésben is leéghet, hámlani kezd. Bizonyos vegyi összetevők, sőt, egyes növények is allergiás reakciót válthatnak ki, s a bőrön piros foltok jelentkezhetnek. Érzékeny bőrön nem ajánlott alkoholtartalmú kozmetikumokat -dezodorokat, arclemosókat- alkalmazni. Kerülni kell továbbá a serkentő hatású gyógynövényeket tartalmazó kozmetikumokat is ( levendula, menta, csalán, zsálya, kakukkfű, rozmaring, seprőruta). Egyes illóolajok is allergiás reakciót válthatnak ki az arra érzékenyekből. Helyettük speciális illatmentes, bőrkímélő termékeket érdemes használni, melyek kevesebb irritáló anyagot tartalmaznak, és nagyobb mennyiségű nyugtató hatású gyógynövénykivonatot tartalmaznak, mint például a rózsa, a kamilla és a feketenadálytő.

Száraz, húzódó bőr
A száraz bőr gyakran hámlik, kipirosodik és könnyebben sérül. Ez a bőrtípus érzékenyebben reagál a külső hatásokra. A bőr felszínéről a természetes faggyúréteget is eltávolító szappanok széleskörű elterjedésével ez a bőrtípus egyre gyakoribbá vált. Az alacsony páratartalmú fűtött lakás klímája, a hideg levegő, a szél fokozottan száríthatja a bőrt. Máskor viszont hormonális változások, illetve anyagcserezavarok egyes tüneteként jelentkezik a bőr kiszáradása. A B-vitamin hiányát jelezheti a száraz és repedezett bőr, ilyen esetekben ajánlott B-vitamin forrás: a kecsketej, a napraforgómag, a barnarizs, a zab, az élesztő vagy a búzakorpa. Ennél a bőrtípusnál is ügyelni kell a krémek összetételére, illetve minden, a bőrrel érintkező szer hatóanyagára. Vannak olyan bőrnyugtató hatású gyógynövények, melyek bőrpuhító és a bőr nedvességtartalmát fokozó hatással rendelkeznek: ilyen például a kamilla, az édeskömény, a bodzavirág, a narancsvirág, a rózsa, az ibolya vagy a feketenadálytő.

Hideg időben inkább zsírosabb krémet érdemes használni, amely védelmet nyújt a külső hatásoktól. A száraz bőr tisztításához alkoholmentes, hidratáló hatású készítmények ajánlottak, amelyek táplálják a bőrt, segítik nedvességtartalmának megőrzését is.

A kevert bőrtípus:
Legjellemzőbb a kevert bőrtípus, amely akár az összes típus jellemzőit magában foglalhatja. Az emberek többsége ugyanis nem sorolható egyértelműen egyik vagy másik kategóriába. A több faggyúmirigyet tartalmazó testrészek -homlok és orr tájéka, hát- könnyebben zsírosodnak, míg a többi testrészen akár száraz is lehet a bőr. Ebben az esetben az egyes testrészek külön ápolása nyújthat segítséget, illetve a speciálisan kevert bőrtípusra ajánlott kozmetikumok.

Bőrtípusokat befolyásoló tényezők
a bőr víztartalma
a bőr faggyúmirígy működése
a bőrfelszíni emulzió mennyisége és minősége
életmód
étrend
folyadékháztartás
hormonális egyensúly
betegségek
évszakok, időjárás
gyógyszerek
stressz
lelki egyensúly


Manapság, amikor az emberiség nagy része messze eltávolodott a természetes életmódtól, és a helytelen életvitel a fenyegető megbetegedések lehetőségeit rejti magában, vissza kellene térnünk gyógynövényeinkhez, melyekkel a Teremtő az ő végtelen jóságában az idők kezdete óta megajándékoz bennünket. Kneipp tisztelendő könyveiben arról beszél, hogy "minden betegségre van gyógynövény"!

Mindenki megőrizheti tehát az egészségét, naponta vagy kúrasze rűen fogyasztja a belőlük készített teafőzetet, kivonatukat pedig bedörzsölésre vagy borogatásra használja, dunsztkötésként vagy fürdővízbe keverve alkalmazza.

Lassan a hivatalos orvostudomány is kezd a természetes gyógymódok felé fordulni. A második világháború után az orvosok gyakorlatilag tehetetlenek voltak a tuberkulózissal és a veseelégtelenséggel szemben. Aztán jött a nagy változás: bevezették a gyógyászatban az antibiotikumokat - és ma már bizony ezen »áldozáshozók« részben túlzott, részben téves alkalmazásának negatív következményei vel kell küszködnünk. Ehhez járul a gombás megbetegedések elszaporodása, melyet a normális biológiai egyensúly megbomlása, a túlzásba vitt gyógyszerezés és az egyéb környezeti hatások váltanak ki".

A felelősség-tudattól áthatott orvosok többsége óva inti a betegeket a túlzott gyógyszer fogyasztásátóI. Különösen arra hívnám fel ismételten a figyel met, milyen veszélyesek lehetnek a fájdalomcsillapító tabletták. Rengeteg ember szedi ezeket orvosi ellenőrzés nélkül, és okoz magának olykor súlyos szervi ártalmakat. A tartósan szedett vérnyomáscsökkentő szerek például a nőknél mellrákot okozhatnak, mint azt három, egymástól függetlenül tevékenykedő kutatócsoport Bostonban, Bristolban és Helsinkiben megállapította.

Szeretném most mindenki számára hozzáférhetővé tenni a fontosabb gyógynövé nyek hatótóerejét, Kovács Péter Zoltán: Kátyás Anna gyógyfüves tudománya könyvét felhasználva -segítő kezet nyújtva gyógyulásukhoz. Emberileg felemelő érzés a sorvadás reménytelenségéből saját erőnkkel és akaratunkkal gyógynövényeink isteni jóvoltából kiutat találni. Egészsé günk visszanyerése, az érte magunkra vett felelősség olyan mértékben növeli az emberi önbecsülést, hogy az lassan kivezeti a beteget reménytelennek tűnő helyzetéből.

Nem túlzás, ha Kneipp tisztelendő írásaiban azt állítja, minden betegségre van gyógynövény. Minél tovább foglalkozom a gyógynövényekkel, annál több csodát érek meg. Mennyivel egészségesebbek és életvidámabbak lehetnénk mi mindannyian, ha több megértést tanúsítanánk a gyógynövények iránt. A tudatlanok szemében ezek persze csak gyomok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése